A Heti Válasz után a Lánchíd Rádiót is megvették
2009.09.18.
A Heti Válasz után a Lánchíd Rádiót is megvásárolja az Infocenter.hu Zrt. A rádió szakmai stábja változatlan marad - közölte a befektetési vállalkozás. A Heti Válszt is megvásárló Infocenter.hu Zrt.-ben Fellegi Tamás üzletember a többségi tulajdonos. Az új tulajdonos nem kíván változtatni a megvásárolt médiumok irányultságán, tartalmán, a szakmai stáb az újonnan megvásárolt Lánchíd Rádió esetében is változatlan marad - közölték.
A dán DEFAP média- és egyéb befektetésekkel foglalkozó pénzügyi csoport a kisebbségi tulajdonos - áll a cég közleményében.
Tájékoztatásuk szerint a magyar-dán vállalkozás egy olyan médiaportfólió létrehozását tervezi, amelyben "a nyomtatott és elektronikus sajtó további szinergiákra lehetőséget adó médiumokkal egészül ki". A társaság tulajdonosainak meggyőződése - mint írták -, hogy a dán partnerek segítségével bevonandó tőke, illetve bevezetendő vállalatirányítási és gazdálkodási modell segít a megvásárolt cégeknek, hogy a válságból megerősödve, az eddigieknél versenyképesebben jöjjenek ki, a válság után pedig a konszolidálódott, kevesebb szereplős piacon jelentős sikereket érjenek el.
(BrandTrend)
vissza