Választás 2010 - Egyes fokozatban halad a kampány
2010.02.18.
Választás 2010 A kampány - Stratégia és kommunikáció 2010.6. rész
Továbbra is alacsony fordulatszámon "pörög" a kampány. A Fidesz rajta tartja a kezét a sebességváltón, másik szereplőnek pedig láthatóan nincs ereje arra, hogy olyan üggyel, témával jöjjön elő, ami okot adhat a kampány hevítésére, a gyorsításra. Úgy tűnik a Fidesz úgy gondolja: ha kormányozni akar, előbb a sebességre kell ügyelnie. Bokros Lajos legalább miniszterelnök üzemmódban próbál haladni.
Vasárnap évet értékelt, szobaton (február 13-án) nyilvános vitán vett részt Ungár Klárával, a Szabad Emberek Magyarországért (Szema) elnökségi tagjával, volt SZDSZ-es politikussal.
Az évértékelés ügyes akciónak tűnt, ám erőtlenre sikerült. A médiában nem kapta meg azta figyelmet, amelyet a kampányszakértők neki szántak. Ennek persze sok oka lehet. Nem beszélt olyan dologról, amely meglephette volna a közvéleményt, felkelthette volna a médiumok széles körének az érdeklődését. Véleményem szerint túl közel volt az akciója az orbáni értékeléshez. Emellett az MDF körüli problémák elveszik a témageneráló megjelenései elől a "showt".
Bokros Lajos személyét a pénzügyi-gazdasági válság emelte ismét a középpontba. A válság témája most éppen fakulóban. Vagy legalábbis kezdünk megtanulni együttélni vele, kevésbé mindennapos témánk.
A volt pénzügyminiszter a válság "tombolásakor" is ugyanazokkal a gondolatokkal jött vissza a közéletbe, mint amit a kilencvenes évek közepén tapasztalhattunk tőle. Ugyanazt mondta, amit most, aminek a pénzügyi krízis adott újra aktualitást.
Hajlamos vagyok egyetérteni Bruck Gáborral, aki a valentin napi Szólás Szabadságában azt mondta: "Bokros Lajos egylemezes előadó". A régi dallamokra egyre kevésbé érzékeny a sajtó. Még akkor sem ha régen nagy sláger volt.
Kevésnek tűnik az, hogy néhány új, talán fülbemászóbb taktus kerül bele a műbe az újrakomponálás során. A zenében is csak ritkán kerül egy remix a ismét a slágerlisták élére.
A figyelem középpontjában egyre inkább az MDF zűrös ügyei kerülnek. A kisgazdásodás jelensége fenyegeti pártot. Emiatt minden politikai kommunikációs akciója a demokrata fórumnak egyre kisebb hatással működik.
Pedig Bokros Lajos kommunikációs tanácsadói végzik a dolgukat. Arculati szempontból felvértezetten jelenik meg a nyilvánosság előtt. Láthatóan megkedvelte a zöld színt, mindenhol a tavaszt idéző MDF-zöld nyakkendőben jelenik meg, ezzel is jelzi erősödő új identitását.

Azzal, hogy Ungár Klárával leült vitázni úgy vélem leértékelte magát. Felesleges és haszontalan akció volt. Bokros Lajos és az MDF számára azok a miniszterelnök jelöltek jöhetnek szóba egy vitára, akik mögött nagyobb a választói támogatás. Orbán Viktor lenne az igazi főnyeremény, de lássuk be erre semmi esély. Amikor felvetődött, hogy Bokros Vona Gáborral is vitatkozna nem kapkodott a lehetőségért a Jobbik jelöltje sem. Az MDF szempontjából még Mesterházy Attilával lenne érdemes nyilvános vitát vívni, de érthetően ez a szándék sem számíthat viszonzásra. Az pedig, ha Bokrossal senki sem kíván szóba állni - finoman szólva - az nem néz ki jól. Talán ezt kívánták elkerülni azzal, hogy Ungár Klárával két pusziváltás között beszélgettek kicsit.
Ez is megmutatja mennyire nehéz feladat a nyilvánosság előre programozása. Egyetérthetünk az Egyesült Államok stratégiai elemző központjának az elnökének a megfogalmazásával: minden stratégia addig működik, amíg nem találkozik a valósággal.
Mesterházy Attila és a szocialista vezetők továbbra is azokat a valóság értelmezéseket súlykolják, amihez az utóbbi 10 évben hozzászoktunk.
A politikai szembenállásban őrlődő ország képét.
Ezt ha tehetik mindig elmondják. Pedig közben megváltozott a közéleti hangulata. Most a Fidesz köré gyűlik a meggyőző többség, nincs vele szemben álló jelentős erő.
Talán éppen ezért mondják ilyen sokszor.
Egy politikai szereplő akkor lehet sikeres, ha a saját valóságértelmezését, világlátását el tudja fogadtatni a választókkal. Márpedig, ha ezt elfogadja a közvélemény egy része, akkor megőrizhetik az ellenpólus szerepüket. Ami már a választásokkor is jól jöhet, nem beszélve arról az időről, amikor a következő kormány elkezdi a működését.
A Jobbik ismét megpróbálkozott bekerülni a nyilvánosságba. Talán ő teszi ezt a legaktívabban a pártok közül.
Most épp a szabadság téri emlékműről szerették volna eltávolítani a vörös csillagot. Mint mondták az önkényuralmi jelkép miatti törvénysértést szeretnék megszüntetni. Végül nem lett a dologból semmi, a rendőrség jelen volt az eseményen, hiszen bejelentett demonstrációról volt szó. Ha nem is tűnt hatásosnak, de legalább próbálkoztak.
Azt szokták mondani a siker egyik szükséges - ám láthatjuk, hogy nem elégséges - feltétele: próbálkozni kell.
Próbálkozni kell, hisz bátraké a szerencse!
Az LMP-ről továbbra sem hallhatunk. Pedig számukra a rendszeres tartalmas jelenlét létkérdés. Nekik aztán nem lehet nem szólni. Az a nevük, hogy "Lehet más a politika!". Na de milyen? Hogyan lehet más? Ezt el kell mondani. Azt a mást meg kell mutatni. Anélkül ők nincsenek. És még a végén azt is elhihetjük: nem lehet más a politika.

Perlaky-Papp József,
pr specialista, a BKF docense,
a Századvég Politikai Akadémia oktatója
Politikai kommunikációs tanácsadó/elemző - 3 féléves posztgraduális képzés
Kampány elemző sorozatunk.
Választás 2010 A kampány - Stratégia és kommunikáció 2010.I.rész
Választás 2010 A kampány - Stratégia és kommunikáció 2010.2.rész
Választás 2010 A kampány - Stratégia és kommunikáció 2010.3.rész
Választás 2010 A kampány - Stratégia és kommunikáció 2010.4.rész
Választás 2010 A kampány - Stratégia és kommunikáció 2010.5.rész
Politikai választási kampány kommunikáció
A Századvég Politikai Akadémia oktatói kerekasztal beszélgetése
Résztvevők:
Perlaky-Papp József, pr specialista, a BKF docense
Wermer András, stratéga, wermer.hu
Bruck Gábor, pszichológus, politológus, kommunikációs és stratégiai tanácsadó
Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke
Kőszegi András BrandTrend moderátor
A teljes beszélgetés ITT hallgatható meg!
(BrandTrend)
vissza