1 millió forint és egy jövő évi Playboy fotózás
2010.03.02.
A Blikknél a lap indulása óta, immár 15 éve hagyomány, hogy a címlapon szerepel egy félakt-modell. Ez ugyanúgy a lap arculatának a része, mint a főhír, a fejléc, a dátum vagy a hátsó oldalon Garfield. Március 3-ától, szerdánként magyar lányok, a Blikk Szépei veszik át az uralmat a címlapon. Az eddigi több száz jelentkező közül eddig 70 lány vett részt próbafotózáson, és 15 lányról már el is készült a Blikk címlapfotója.
Március 3-tól kezdődően 15 hétig tehát már megvannak a címlaplányok, a verseny viszont egész évben tart, amelyre még várják a kihívásokat kereső lányok jelentkezését a www.blikk.hu/blikkszepe oldalon.
Minden hónapban a Blikk.hu-n az olvasók megszavazzák a hónapban szereplő versenyzők közül, azt az egy lányt, aki továbbjut a tízes elődöntőbe. Decemberben a 10 havi győztes közül egy sztárokból álló zsűri kiválasztja azt a 6 lányt, akik továbbjutnak a döntőbe. A végső döntést pedig a Blikk.hu olvasói fogják meghozni, ugyanis ők választják meg a 2010-es Blikk Szépét, azaz azt a szerencsést, aki megnyeri az 1 000 000 Forintot és egy 2011-es Playboy-fotózást. A győztest egy gála keretein belül, az év végén koronázzák meg.
A verseny elsődleges célja, hogy a Magyarország legnagyobb napilapjának címlapján igazi magyar nők is szerepeljenek. A Blikk meg akarja mutatni, hogy nálunk élnek a legszebb nők!
"A címlaplány 15 éve az olvasók egyik kedvence, kutatások szerint a nők sem utasítják el. Ezért határoztunk úgy, hogy magyar lányokat keresünk erre a szerepre, és összekötjük egy nagyszabású szépségversennyel. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak tipikus szépségeket és modelleket kerestünk, hanem olyan nőket, akikben megvan az a bizonyos plusz, akik igazi egyéniségek. Fotóztunk már anyukákat és olyan hölgyet is, akin a modellekhez képest volt pár kiló felesleg. Ne keseredjen el senki, aki még nem küldte el a jelentkezését, mert még van néhány kiadó hely a címlapon!" - mondta Kolossváry Balázs, a Blikk főszerkesztő-helyettese.
vissza