Átadták az Aranyhíd HR díjakat
2010.03.10.
OnBrand
Ez évben immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a szakma legnagyobb hazai ünnepélyes rendezvénye a HR Bál. A 2010. március 5-én a Hotel Mariottban megrendezésre került rendezvénnyel a szervezők kiemelt célja volt, hogy őszintén, formális keretek nélkül találkozhassanak a piaci szereplők, építhessék más HR csapatokkal való kapcsolatainkat.
A szórakoztató programmal, vacsorával egybekötött gálaesten került átadásra "Az év HR csapata" pályázat díja is, az ARANYHÍD díj.
A szakmai rendező az IVM-Bridge Kft, idén is legfőbb céljának tekintette, hogy a HR-eseket ne csak szakmailag, hanem társadalmilag is, az őket megillető, méltó rangra emelje, így ebben az évben is meghirdetette "Az év HR csapata" pályázatot, amelynek célja volt elismerni azokat a HR teameket, részlegeket, amelyek az adott évben a legtöbbet tették a HR funkció stratégiai szerepe és a vállalati célokhoz való hozzájárulás - azaz a humán hozzáadott érték - növelése érdekében.
A pályázat kiírását 2007-ben az a régóta hangoztatott felismerés keltette életre, hogy az üzleti életben az egyik legfontosabb versenytényező a humán tőke, amelyet azonban - sajnos - Magyarországon egyelőre kevés cég kezel súlyának megfelelően. A díjjal immár a szervezők elmondhatják, hogy hagyományt teremtettek: a pályázatok magas színvonala évről-évre növekszik és nemes versengést generál az egyes HR csapatok között, ahol érdemes magát mindenkinek megmérettetni. A független szakmai zsűrinek évről-évre egyre nehezebb dolga van, hogy döntsön a résztvevők között, ki legyen az a három csapat, akinek a gyakorlata példaként állítható a többiek és a teljes szakma elé. Szinte valamennyi pályázat kiváló gyakorlatokat mutat be, és ezzel együtt kiemelkedő eredményekről számol be. (A pályázati anyagok megtekinthetők a http://www.hrbal.hu/?menu=palyazat2 oldalon .)
2009. év Az ARANYHÍD DÍJ nyertesei:
CIB Bank:
A CIB Bank pályázata igen jelentős terjedelemben mutatta be, hogy HR partnerség filozófiája hogyan hatja át a tevékenységek egészét. Professzionális színvonalú anyaggal találkozhattak a bírálók az értékeléskor. Egyértelműen kitűnik a pályázatból, hogy a CIB-nél a HR közvetlen partnere a vezetésnek. A bírálók úgy érezték, a CIB Bank HR csapata példaként állítható a többiek elé elsősorban rugalmasságukkal, és széles látókörűségükkel, amellyel egyszerre tudtak megbirkózni egy vállalati integrációval, költségcsökkentéssel és új fiókok nyitásával egyszerre.
Magyar Telekom:
A Telekom HR csapatáról tükröződik a professzionális, üzletvezérelt társadalmi felelősségvállalás, amelyben jelentős mértékű aktivitás mutatkozik. A szándék, az akarat és a cselekvőképesség példaértékű. Abszolút komplex, minden területre kiterjedő a tevékenységük, e mellett nagy hangsúly van az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazásán is. A HR csapat nagy mértékben hozzájárul a vállalat üzleti eredményeihez és hírnevének növeléséhez.
Vodafone Magyarország:
Példaként állítható minden HR-es csapat elé az a kreativitás, amellyel a Vodafone pályázatában kezeli a CSR témakörét. A Vodafone is széleskörű, erős CSR programot dolgozott ki és működtet, amelynek középpontjában az ember áll.
A Bíráló Bizottság tagjai:
Kiss Erika - a Magyar Posta Zrt. Humánerőforrás főigazgatója, a bizottság elnöke
Dr. Nagy Károly - c. főiskolai tanár, vállalati és közkapcsolati igazgató (BKF - Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola)
Lipcsei András - a Joint Venture szövettség HR Bizottságának elnöke
Rolek Ferenc - HR Leader – Budapest Bank Zrt.
Koczó Ildikó - szakértő (Világgazdaság), és a Manager Magazin felelős szerkesztője
Dr. Takács Sándor - a Budapesti Corvinus Egyetem docense, és a Szervezeti Magatartás tanszék tanszékvezető helyettese,
Rácz László - a HR bált szervező IVM Bridge Kft. ügyvezetője.

A beérkezett pályázatok alapján elismerő oklevélben részesültek:
- Állami Autópálya Kezelő Zrt.
- British American Tobacco Hungary
- Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
- Commerzbank Zrt.
- Intercontinental Budapest
- Jabil Kft.
- MAM-Hungária Kft.
- MÁV Zrt.
- Magyar Televízió Zrt.
- Nav’N Go Kft.
- TESCO Hungary
Miért éppen ARANYHÍD DÍJ?
Ebben az évben először kapott önálló nevet az "Év HR Csapata" elismerés ARANYHÍD néven. Ez a név hűen tükrözi a díj életre hívójának, az IVM-Bridge Kft-nek alapfilozófiáját és küldetését egy olyan szakmai összefogás életre hívására a HR szakma képviselői között, amely hosszútávon növeli a szakma hírnevét és üzleti hozzáadott értékét.
"Az üzleti hozzáadott érték rendkívül fontos, hiszen az üzleti vezetők sajnos még mindig "csak" személyzetisnek, vagy munkaügyisnek tekintik a HR-eseket. Ezen akkor lehet változtatni, ha a legjobb gyakorlatokat egymás között közreadjuk, megismerjük és beépítjük saját gyakorlatainkba. A HÍD ennek a szimbóluma." - mondta Rácz László ügyvezető igazgató a rendezvényen.
Bővebb információ: www.hrbal.hu
(BrandTrend)
vissza