Az Econet piacát a spekulánsok uralják
2010.03.12.
Az Econet 630 millió forintos veszteséggel zárta a 2009-es évet, amely két fő okra vezethető vissza. Egyrészt a gazdasági válság miatt beszűkült a médiapiac, ennek a területnek a bevétele 1,1 milliárd forinttal maradt el a 2008-as évhez képest. Másrészt a cég az év második felében elindította saját országos rádióját, amely jelentős költségekkel járt -mondta a Gazdasági Rádiónak a portfolio.hu elemzője.
Takács Szabolcs azt is elmondta, hogy a 2009-es év negyedik negyedévében a cég 800 millió forintos nyereségéből 34 millió forintos veszteség lett, ugyanakkor a Neo FM elindítása óta jelentősen növekedett a részvény-árfolyam. Ha pedig a rádió elindításának költségeit kiszűrjük az eredményekből, akkor 50 millió forintot meghaladó EBITDA-t, és 90 millió forintos adózott bevételt ért el a társaság - hangsúlyozta a portfolio.hu elemzője.
Az Econet.hu piacát szinte teljes mértékben a spekulánsok uralják, akik az érkező hírek minőségétől függően reagálnak hol pozitívan, hol negatívan, ezért Takács Szabolcs szerint az árfolyam alakulását nehéz megjósolni.
Az Econet a gyorsjelentésében hangsúlyozta, hogy több költségcsökkentő és hatékonyságjavító módosítást is végeztek annak érdekében, hogy még eredményesebb legyen a cég működése. Legfontosabb céljuknak a hosszú távú, stabil profitszerzést és a cég nyereségessé tételét jelölték meg, amely előfeltétele a komolyabb befektetők megjelenésének - tette hozzá Takács Szabolcs.
Takács Szabolcs, a portfolio.hu elemzője ITT meghallgatható.
(BrandTrend)
vissza