StarGarden - Fesztivál a nagy generációnak
2010.04.14.
A negyven feletti korosztálynak Magyarországon eddig nem volt minőségi könnyűzenei fesztiválja. Már csak június 4-5-ig kell várni, amikor a Népstadionkertben olyan legendás zenekarok játszanak majd élőben, amelyek slágereit egy egész korosztály dúdolta és dúdolja ma is! Az Ötvenentúl.hu az új fesztivál médiapartnere.
A StarGarden a legendák fesztiválja, amely már indulásakor elsőségre törekszik a fesztiválok között az igényes környezet, a prémium gasztronómiai kínálat, a helyszínen felépíteni tervezett színvonalas teraszok és éttermek, vagyis a minőségi szolgáltatások terén.
"A StarGarden elsősorban a középkorú generációt, a fesztiválozó fiatalok szüleit célozza meg - mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője, aki kollégáival együtt már régóta gondolkodik azon, hogy a nagy generáció számára fesztivált szervez. "Az első júniusi hétvégét (pénteket és szombatot) választottuk a fesztivál időpontjául. A helyszínen, a stadionkertben két nagyszínpadot állítunk fel, és lesz két kisebb helyszín is; az egyiken tribute együttesek lépnek majd fel, a másikon pedig hajnalig utcabál lesz."
Sokan úgy vélik, hogy az idősebbek érdeklődése a zene iránt jóval kisebb, mint a fiataloké, pedig a kulturális rendezvények látogatása az idősebb korosztályban kiemelkedően magas, és szinte mindegyik művészeti ágban megfigyelhető az idősebbek és a magas státusúak növekvő aránya.
"Tapasztalataink szerint a negyvenes, ötvenes korosztály élénk érdeklődést mutat az igényes zenei események, koncertek, a zenészekkel készült interjúk, a könnyűzenei tartalmak iránt - számolt be tapasztalatairól az Ötvenentúl.hu kiadóvezetője. Barta Zsolt szerint sokan megfeledkeznek arról, hogy a mai ötvenes korosztály egyet jelent a hetvenes évek lázadó beatnemzedékével. "A StarGarden végre egy olyan kezdeményezés, amely e korosztály attitűdjének és valós igényeinek megértését tükrözi."

"Napi 20 ezer látogatóval számolunk." - tette hozzá Gerendai Károly. "Ehhez pedig a nagy generációt nagy számban kell megszólítanunk. Az Ötvenentúl.hu weboldalban olyan médiapartnerre leltünk, amely jelenleg minden más online csatornánál célzottabban képes a negyvenes és ötvenes internetezők elérésére."
A StarGarden szervezőinek nem titkolt célja, hogy a fesztiváloktól idegenkedőkkel is megkedveltessék ezt a szórakozási formát. Éppen ezért a pluszszolgáltatások színvonalára is különös gondot fordítanak.
(BrandTrend)
vissza