Jelentősen nőtt az energiaital kiskereskedelmi eladás
2010.04.21.
Kutatás
Tovább szárnyal az energiaital kiskereskedelmi forgalma, és meghaladta a 14 milliárd forintot 2009. február-2010. januárban. Ez 15 százalékkal több, mint az előző hasonló időszakban. Az átlagárak csökkenése következtében a mennyiségben mért forgalom 25 százalékkal növekedett; immár több mint 240 ezer hektolitert adtak el a boltokban, egy év alatt.
Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.
Egy liter energiaital mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára legutóbb december-januárban 636 forint, - 18 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi hasonló periódusban.
Ugyanakkor a kereskedelmi márkák piaci részaránya nem nőtt, hanem csökkent, szemben az általános trendekkel. Mennyiségben 28 százalékkal részesedtek az energia- és sportitalok bolti eladásából a láncok saját márkái, 2009. december-2010. januárban, míg az egy évvel korábbi periódusban még 40 százalékkal.
Szintén eltér az élelmiszerek többségének trendjétől a bolttípusok megoszlása a forgalomból. Ugyanis tovább nőtt a hagyományos kis boltok részaránya, míg a nagy eladóterű üzleteké és a benzinkutaké csökkent.
A sportitalok bolti eladása szintén gyors ütemben növekszik. Értékben a piac 10 százalékos bővülése egyik évről a másikra azt jelenti, hogy kiskereskedelmi forgalmuk meghaladja az évi 400 millió forintot. Mennyiségben viszont mínusz 2 százalékot regisztrált a Nielsen.
Az energia- és sportitalok mennyiségben mért kiskereskedelmi és benzinkúton mért forgalmából a bolttípusok részesedése. Százalékban.

Forrás: Nielsen piackutató vállalat
Energia- és sportital mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára az elmúlt időszakban. Forint/liter.

Forrás: Nielsen piackutató vállalat
(BrandTrend)
vissza