Új szponzorral elindult a Junior - adidas Streetball Challenge
2010.06.01.
A streetball tavalyi, 17. sorozatában közel 1000 csapat (4000 játékos), 30 000 látogató, a dobóversenyeken pedig több mint 2,5 ezren vettek részt. Idén 10 helyszínen, szeptember 18-áig tartanak a versenyek. Idén új szponzorként jelenik meg a legnagyobb hazai hitelintézet.
AZ OTP Junior - adidas Streetball Challenge-re a www.streetballnet.hu oldalon, valamint a rendezvény helyszínein lehet jelentkezni.

A 4 fős csapatok nevezési díja 12 000 forint, melynek kifizetésére idén online módon is lehetőség nyílik. Azok a csapatok, amelyek OTP Junior kártyával fizetnek, a nevezési díj összegének értékében vásárlási utalványt kapnak, amiből a helyszínen kosárlabda mezt vagy nadrágot vásárolhatnak.
Az online fizetés mellett az idei rendezvény másik újdonsága, hogy az OTP Junior zsákoló verseny országos győztese ősszel részt vehet az egyik NBA csapat Europe Live mérkőzésén.

Idén új szponzorként jelenik meg a legnagyobb hazai hitelintézet. "Eddig is számos olyan sportágat támogattunk, melyhez fizikai és szellemi kitartás, magas fokú koncentráció és precíz csapatmunka szükséges. Éppen ezért szívesen állunk egy olyan népszerű eseménysorozat mellé, amely összetartásra és fair play-re tanítja a fiatalokat." - mondta Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketingigazgatója. "Az OTP Junior - adidas Streetball Challenge fesztiválsorozat története 18 éves múltra tekint vissza. Fő célunk, hogy minél több fiatallal ismertessük meg a kosárlabdát és a mozgás örömét. A kezdetektől kiemelten kezeljük a hátrányos helyzetű és sérült fiatalok integrációját és idén is több helyszínen jelen lesznek a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolói, valamint a kerekes székes kosárlabdázók, akik "ép" társaikkal integrált csoportokban versenyeznek."
Versenynaptár 2010
• Szekszárd, június 12. szombat
• Zánka, június 19. szombat
• Békéscsaba, július 4. vasárnap
• Debrecen, július 18. vasárnap
• Körmend, augusztus 14. szombat
• Dombóvár, augusztus 28. szombat
• Pécs, szeptember 4. szombat
• Paks, szeptember 12. vasárnap
• Budapest, szeptember 18. szombat
(BrandTrend)
vissza