Egyetemi hallgató tervezte az OTP Junior új külsejét
2010.06.01.
Fiatalos színvilág és raszterpontok jellemzik az OTP Junior új arculatát, amelyre 2009 novemberében írt ki pályázatot az OTP Bank és a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE). A felsőoktatási intézmény hallgatói közül bárki indulhatott a pályázaton, a zsűri Borzák Márton, másodéves tervezőgrafikus hallgatónak ítélte a 300 ezer forint jutalommal járó fődíjat.
A legnagyobb hazai hitelintézet almárkájának arculattervezési pályázatára 60 hallgató küldte el alkotásait. Borzák Márton mellett a második helyezést Bátory Péter és Mayer Norbert megosztva nyerte, a harmadik helyen pedig Naske László alkotása végzett.
Az értékelésnél a zsűri a kreativitást és a megvalósíthatóságot tartotta szem előtt, hiszen az új designnak felhasználhatónak kell lennie termékkampányokra, fesztiválok szponzorációjára. A pályázat egyedülálló lehetőséget kínált a fiatal grafikusoknak, hiszen a nyertes kreatív interneten, bankfiókokban és újságokban is megjelenik.

Retró dizájn és vicces képi gegek egyaránt jellemezték a beérkezett pályaműveket, a zsűri azonban egy, az eddigiektől merőben eltérő, dinamikus elemekből álló munka mellett döntött. Borzák Márton mozgó raszterpontjaival új életérzést teremtett az OTP Juniorhoz kapcsolódóan. A fiatal tervezőgrafikus koncepciójának alapja a zene, véleménye szerint ugyanis ez az a kapocs, ami minden fiatalt összeköt. Az új arculat kulcseleme, az "Érezzük a ritmusod!" szlogen szintén ezen a felfogáson alapul, ugyanakkor a zene mellett a fiatalok életritmusára is utal. "Nyitottak vagyunk mindarra, amit a fiatalok gondolnak a világról, ezért fontosnak tartottuk, hogy velük együtt alkossuk meg az új arculatot." - mondta Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketingigazgatója.
A fiatalok az OTP Junior új designjával az országos reklámkampány - többek között bannerhirdetések, pr cikkek, fióki prospektusok és közösségi felületek - mellett a nyári bulikban is találkozhatnak, hiszen külön zenei színpaddal jelen lesz minden nagyobb fesztiválon, köztük a Balaton Soundon, a Campus-, Volt-, Belvárosi fesztiválokon.

A fesztiválozók mellett a sportos fiatalokra is gondol a bank: szeptemberig az OTP Junior - Adidas Streetball Challenge eseménysorozat várja a fiatalokat. Az OTP Junior - adidas Streetball Challenge május 29-től 10 helyszínen, közel 35.000 látogató előtt zajlik.
A pályázat nyertesével készült videó az alábbi linken megtekinthető:
http://www.youtube.com/watch?v=cekineMiBQY
(BrandTrend)
vissza