A szórakoztatóipar és médiapiac jövője
2010.06.24.
A digitális technológiák terjedése az egyik legfontosabb trend a szórakoztató- és médiaipar különböző szegmenseiben - írja az iparág jövőjét vizsgáló tanulmányában a PricewaterhouseCoopers. A fogyasztók többfunkciós, online kapcsolattal rendelkező termékekre vágynak, melyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy élményeiket azonnal megosszák ismerőseikkel. Úgy tűnik, hogy 2010 a válságból való kilábalás éve lesz a szórakoztató- és médiaiparban: szakértők globálisan 2,7%-os médiapiaci növekedéssel számolnak, majd ezt követően 2010 és 2014 között évente átlagosan 5,8%-kal fog nőni a piac.
A legnagyobb ütemben az internetes hirdetések piaca fog növekedni 2014-ig: globálisan 11,4%-os éves átlagos növekedési rátával.

Forrás:PWC
A globális médiapiaci költés becslés szerint

Forrás:PWC
Magyarországon a szórakoztatóipar és a médiapiac nagysága a 2009-es 3,2 milliárd dollárról 2014-re 4,3 milliárd dollárra növekszik majd az előrejelzések szerint, ami 6%-os éves átlagos - a globális növekedési rátát meghaladó növekedést mutat.

Forrás:PWC
Míg 2009-ben az internet, a televízió és a nyomtatott sajtó tették ki a médiapiaci hirdetések 75%-át Magyarországon, 2014-ben - főként az internet térnyerésének köszönhetően várhatóan már a piac 80%-át fogják ezek a szegmensek lefedni. A többi szegmens kevésbé hangsúlyos: a rádió, zene, film, videojáték és köztéri reklámozás 2009-ben a teljes hirdetési piac 9%-át, 2014-ben pedig 8%-át teszik majd ki. A könyvkiadás 2009-ben 9 %-ot képviselt a teljes médiapiacból, az előrejelzések szerint ez az arány 7%-ra csökken 2014-re.

Forrás:PWC
A digitális technológiák terjedésének kétségkívül a mobil internet a hajtómotorja:

Forrás:PWC
"Öt évvel ezelőtt még csak 100 millió ember használt mobil internetet világszerte, 2009-ben már 500 millióan szörföltek laptopon és smart phone-on, 2014-ben pedig várhatóan 1,4 milliárdra nő majd a felhasználók száma. A hazai piacra tekintve kijelenthetjük, hogy a magyar társadalom digitális lemaradásban van, viszont éppen ezért a digitalizáció fokozott bővülése várható az elkövetkezendő években." - hangsúlyozta Sere Péter, a PricewaterhouseCoopers Távközlési és Média csoportjának vezető menedzsere.

Forrás:PWC
Minimálisan, de csökken a TV-s piac
2009-ben a televíziós piac volt a médiapiac legnagyobb szelete: a világon a teljes médiapiac 25%-át tette ki, várhatóan 2014-ben is hasonló arány lesz majd jellemző. Hazánkban azonban csökkenő a jelentőssége ennek a területnek, hiszen a 2009-es 28%-ról 2014-re várhatóan 27%-ra esik vissza a televíziós piac nagysága.

Forrás:PWC
Míg a sajtópiac világszinten stagnálni fog az elkövetkezendő években, addig Magyarországon a magazinok piacának lassú növekedése várható (2%), de még így sem lesz képes elérni a szegmens nagysága a 2008-as szintet.

Forrás:PWC
Habár 2014-ben még mindig a hagyományos jövedelemforrások teszik majd ki a teljes médiapiac kétharmadát, a piaci szereplőknek mindenképpen újra kell gondolniuk üzleti modelljeiket, annak érdekében, hogy a hagyományos forrásokból származó bevételeik megtartása mellett minél nagyobb részt szerezzenek a digitálisakból.
(BrandTrend)
vissza