Egészségügyi tudakozót indított a LifeNetwork
2010.07.19.
Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként telefonos egészségügyi tudakozót indított a LifeNetwork televíziós csatorna. A 2010. július 12-étől élő LifeVonalon szakorvosok segítik a betelefonálókat egészségügyi problémáik megoldásában. Az anonim szolgáltatás 30 napig teszt jelleggel működik, a visszajelzések, tapasztalatok alapján döntenek a további működéséről.
Az LifeVonal orvosi tudakozóban tapasztalt orvosok válaszolják meg a beérkező hívásokat, és adnak tájékoztatást minden betegséggel, egészségmegőrzéssel kapcsolatos kérdésben. A telefonos tanácsadás teljesen anonim, és harmadik fél, például az asszisztens sem hallja a beszélgetést, így olyan problémákra is rákérdezhetnek az érdeklődők, amelyekről egy rendelőben nehezebben, vagy egyáltalán nem beszélnének. A panaszokkal a vonal másik végén belgyógyászok, háziorvosok és a sürgősségi betegellátás területén dolgozó szakemberek foglalkoznak, akik naprakész tudásukkal igyekeznek segíteni a betegeknek.
A hívásokat minden esetben élő hang válaszolja meg, ennek köszönhetően a telefonálónak nem kell automata menürendszerben bolyongania. A jelenleg 30 napos tesztelési jelleggel elindított szolgáltatás mindennap 17:00 és 20:00 óra között érhető el. Bővebb információ a szolgáltatásról az alábbi weboldalon olvasható: www.lifenetwork.hu/lifevonal.
A Magyar Telekom Innovációs és Üzletfejlesztési Igazgatóságának kezdeményezésére indított szolgáltatás illeszkedik a LifeNetwork csatorna céljaihoz. A televízió ugyanis hétköznapinak tűnő, mégis létfontosságú problémákra és kérdésekre fókuszál az életmód, gyereknevelés, betegségek és gyógyítás témákon keresztül. Mélyrehatóan feltérképezi az egészség kérdéskörét a táplálkozástól, testátalakítástól kezdve a szenvedélybetegségekig, a szexuális életünktől az alternatív gyógyászatig.
(BrandTrend)
vissza