Nagy Webáruház Felmérés 2011
2011.08.03.
Kutatás
Hogyan alakult a webáruházak forgalma az előző évhez képest, illetve milyen változásokat tapasztaltak 2009 óta. Miként alakult a látogatottság, a konverziós ráta, illetve többek között milyen fejlesztések történtek a webáruházakban. Webáruház trendek, amiről tudni kell, és érdemes, itt.
A WebShop-Experts és az árukereső.hu együttműködésében 2011-ben is megtörtént a Nagy Webáruház Felmérés.
Hogyan változott a webáruházak forgalma az előző évhez képest?
Legelőször talán azt érdemes megvizsgálni, hogy milyen jellegű változtatásokat tapasztaltak a webáruházak tulajdonosai az előző évhez képest a forgalmat tekintve. Ez ugyanis sok mindent elárul a hazai e-kereskedelem helyzetéről is.
A válaszok alapján elmondható, hogy a tendenciák alapvetően pozitívak, azaz a legtöbb webáruház növekedést ért el az előző évhez képest. A tavalyi adatokkal összehasonlítva jól látszik, hogy a legnagyobb eltérés a több mint 50%-os növekedést elért webáruházak esetén jelentkezik. Emellett azoknak az aránya is csökkent, akik nem könyvelhettek el semmiféle pozitív változást 2010-ben. Ettől függetlenül az általuk kitett 40% is igencsak elgondolkodtató adat.
A forgalom változása az előző évekhez képest

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
Fejleszteni vagy nem fejleszteni?
Némi magyarázatot kapunk kérdésünkre, ha megvizsgáljuk azt is, hogy az egyes áruházak tulajdonosai mennyire proaktív módon viselkedtek, mennyire igyekeztek az áruházukat javítani, fejleszteni - részben a piaci igények, részben a versenyhelyzet változásához igazodva.
A következő táblázat a forgalom alakulását mutatja a fejlesztések függvényében: egyértelmű, hogy ahol fejlesztés történt, ott legalább 11%-kal nőtt a forgalom, ahol pedig komolyabban is hozzányúltak a webáruházhoz, esetleg le is cserélték a régit, a dupláját, akár 27%-os növekedést is realizálhattak. Emellett jól megfigyelhető maga az összefüggés is, mely szerint minél többet hajlandó fejleszteni valaki webáruházán, az később annál nagyobb profittal számolhat.
A forgalom-növekedés nagysága a fejlesztések függvényében

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
Mennyi az átlagos napi látogatottság?
Folytassuk a sokak számára szintén kardinálisnak mondott kérdéskörrel, a látogatottsággal. Ezt ma már a hazai webáruház tulajdonosok többsége méri, és tisztában is van ennek fontosságával. Erre a későbbiekben konkrét bizonyítékkal is szolgálunk. De a látogatottságnál maradva egyértelmű a tendencia: az áruházak több mint 50 százalékának (egészen konkrétan összesen 63%-nak) 0 és 200 fő között van a napi látogatóinak száma.
Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy ezer fölötti látogatottságot mindössze 11% realizálhat magának. Igazán magas látogatottsággal tehát a piacon jelenlévő áruházaknak csak igen csekély százaléka rendelkezik.
Napi látogatottság

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A magas látogatószám önmagában garancia a nagy profitra? Nem minden esetben! Az nem elég (bár kétség kívül nem hátrány), hogy sokan látogatnak hozzánk, az sem mindegy, hogy közülük hányan vásárolnak! Nagy szerepe van annak, hogy a látogatók mekkora részéből tudunk vásárlókat, vagy akár rendszeresen visszatérő vásárlókat "generálni".
Öreg, régi. Számít a kor?
Ha már a látogatottságnál tartunk, vessünk egy pillantást arra a grafikonra, amelyik az áruház életkorát és az átlagos napi látogatottság közti összefüggést mutatja. Azt is célszerű ugyanis megvizsgálni, hogy milyen összefüggés van egy áruház kora és látogatottsága, vagy akár eladási adatai között.
Abban nincs vita, hogy a legnagyobb napi látogatószámmal az 4-5 évnél régebb óta a piacon lévő áruházak rendelkeznek. Emellett még némi lineáris összefüggést is megfigyelhetünk a kor és a látogatottság között. Azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy akik korábban kezdték az "ipart", azok mára mindenképpen jobb helyzetben vannak.
Mekkora az átlagos napi látogatószám?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A konverziós ráta
Ha tovább lépünk a látogatottság "mezejéről" azok felé a számok felé, amelyek egyértelmű összefüggésben állnak az áruház profitjával, és tükrözik azt, hogy milyen hatékonyan ad el az adott áruház, akkor már egészen másfajta számokat kapunk.
A tavalyi csalódást keltő adathoz képest némi javulás látszik abban a tekintetben, hogy az áruházak egyre nagyobb hányadában mérik a konverziós rátát. Ez pedig nem jelent mást, minthogy a tulajdonosok egyre inkább kezdik felismerni ezen adat fontosságát. Mindamellett még mindig akad 19%, akinek fogalma sincs arról, hogy áruházában 100 látogatóból hányan vásárolnak. Miért van ennek jelentősége? Mert ahhoz, hogy tervezni lehessen, nem csak a célokkal kell tisztában lenni, hanem azzal is, hogy jelenleg hol tartunk. Ha pedig azt sem tudjuk, hogy a látogatóink közül jelenleg hány vásárol ténylegesen, honnan tudnánk, mekkora növekedést szeretnénk elérni? Ezen kívül a különféle marketingkampányok hatékonyságának mércéje, hogy tisztában legyünk a vásárló/látogató aránnyal. Hiszen ha rengeteg pénzt adunk ki egy reklámra, aztán maga az áruház nem teljesít, akkor ablakon kidobott pénz a marketingre fordított erőfeszítésünk. A kampány hatékonyságának mérésére pedig a konverziós ráta kiváló eszköz.
Mekkora az áruházak konverziós mutatója?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
Ha azonban azokat az áruházakat nézzük, amelyek mindezt felismerik és mérik a konverziós rátát, akkor azt láthatjuk, hogy nagyjából 50 százalékuknál valahol 0 és 1 között mozog ez az érték. Ez mit jelent? Egész pontosan azt, hogy ezen áruházakban 100 látogatóból maximum 1 vásárol. Igen, maximum, ugyanis lehet, hogy ennyi sem. Lehet, hogy csak minden 200. vagy 300. látogatóból lesz vásárló. Ez tehát az átlag. Magyarországon az 1- 1,5 körüli konverziós ráta már jónak számít.
Még mindig a konverziós rátánál (és azoknál a válaszadóknál, akik mérik ezt) maradva, ha összevetjük az áruház életkorát, és az áruház konverziós rátáját, láthatjuk, hogy itt is szerepe van az eltelt időnek, bár a fiatalabb áruházak hátránya a kapott adatok alapján közel sem ledolgozhatatlan az idősebbekhez képest.
Mikor indult az áruház?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A 2009-es adatokkal összehasonlítva pedig megállapítható, hogy összességében gyakorlatilag növekedett a webáruházak konverziós rátája, bár tény, hogy az újonnan piacra lépő áruházak még most sincsenek könnyű helyzetben a konverziót tekintve.
A régebbi áruházakban többet költenek?
A vásárlók arányáról térjünk rá arra, hogy mennyit is költenek átlagosan egy-egy vásárlás alkalmával a vevők egy adott webáruházban. Itt is megfigyelhető egy lineáris növekedés: minél idősebb a webáruház (vagyis minél régebb óta van jelen a piacon, feltehetően annál ismertebb is), annál magasabb az egy alkalommal ott hagyott vásárlási végösszeg. A grafikon elején helyet foglaló fiatal áruházak átlagos tranzakciós értéke gyakorlatilag fele a koordináta rendszer túlsó végén lévő "nagy öregekének".
Mikor indult az áruház?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
Az táblázatból némi számítással az is megállapítható, hogy 2010-ben a webáruházakban az átlagos tranzakciós érték 26 523 Ft volt. Ezt a tavalyi felmérés adataival összevetve megfigyelhető, hogy az átlagos tranzakció nagyságrendileg körülbelül 5000 Ft-al nőtt a 2009-es évhez képest. Ez a növekedés több tényező együttes eredménye is lehet, úgymint például a hazai e-kereskedelem növekedése, a fogyasztói bizalom erősödése vagy akár az életszínvonal változása. Az, hogy pontosan melyik tényező milyen mértékben járult hozzá ehhez a növekedéshez azt ebből az adatsorból még nehéz lenne megállapítani.
Mit tudhatunk a vásárlási szokásokról?
Vajon a vásárlók melyik napszakban a legaktívabbak, illetve, hogy megfigyelhető-e valamilyen különbség a nemek között a vásárlások gyakoriságát tekintve.
Mikor vásárolnak?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A válaszok alapján nem lehet messzemenő következtetések levonni a vásárlások idejére vonatkozóan. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a kora reggeli és a késő éjszakai időszak nem túl szerencsés értékesítési szempontból. Emellett a nemek arányában sincs túl nagy eltérés. Ott is nagyon hasonló az arány, bár talán hangyányival a hölgyek felé billen a mérleg nyelve.
Milyen a nemek aránya?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A különböző marketing eszközök hatékonysága

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
Az eredmény alapvetően nem szolgál nagy újdonsággal. A webáruházak tulajdonosai a banner hirdetéseket tartják a legkevésbé hasznosnak, míg legtöbben a fizetett hirdetésekre és a keresőoptimalizálásra esküsznek. A hírlevelek, kuponok és a közösségi média hatékonyságát körülbelül hasonlónak ítélik meg a válaszadók.
Némileg áttekinthetőbb a különböző marketing eszközök összehasonlítása, ha egyetlen mutatóval vetjük őket össze. Ennek érdekében összesítettük az adatokat, majd a különböző eszközöket osztályoztuk egy 1-től 5-ig terjedő skálán a kapott válaszok alapján attól függően, hogy mennyire tekinthetők hatékonynak. Így már talán jobban látható, hogy egymással versenyezve melyik eszköz milyen eredményt érhetnek el a webáruház tulajdonosok szemében.
A marketing eszközök hatékonysága

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
Meglepetést itt sem tapasztalhatunk. Az előbbiekben említett 2 eszköz ez alapján is kiemelkedik a többi közül, a banner hirdetések még így sem rúgnak labdába.
A másik nagyon érdekes kérdés viszont, hogy attól függetlenül, melyik tekinthető a leghatékonyabbnak az az, hogy vajon melyik marketing eszközt használják a legtöbben?
Melyik marketing-eszközt használják?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A hatékonyság tekintetében itt már érdekes adatokkal találkozhatunk. Az, hogy a keresőoptimalizálás a leginkább használt egyáltalán nem meglepő az előző táblázatok után. Azonban a korábban abszolút 2. helyet szerző fizetett hirdetés itt már kevésbé számít jónak a többi eszközt figyelembe véve. Ez még a meglepetéseket tekintve a kisebbek közé tartozik, hiszen jól tudjuk, hogy a hirdetések ezen formája nem olcsó mulatság.
Emellett az is szemet szúrhat, hogy a nagy többség még mindig a hírlevelekre esküszik, ám még ebben sincs semmi meglepő, ha a költséghatékonyságot is figyelembe vesszük. Jól látható, hogy az alacsony költségek a webáruházak többségénél még mindig fontosabbak mint a hatékonyság.
Számunkra a nagyobb meglepetést ebben a felmérésben az affiliate partnerek, illetve a bannerekhez való hozzáállás okozta. Az affiliate esetén egy igazán hatékony marketing eszközről beszélünk, melyet megfelelően használva nagyon jó eredményeket érhetünk el. Ennek ellenére csupán a webáruházak 14%-a alkalmazza ezt a módszert. Tehát a jövőben talán érdemes lehet ebbe az irányba is nyitnia a tulajdonosoknak.
Mivel mérik az eredményeket?
A tulajdonosok az idő előre haladtával egyre inkább tisztába kerülnek azzal, hogy igenis mindent mérni kell. Ha nem tudjuk, hogy hány látogatóból lesz egy vásárlónk, honnan érkeznek webáruházunkba a látogatók, hogyan teljesítenek egyes aloldalaink, illetve marketing eszközeink, rendkívül nehéz helyzetbe hozzuk magunkat, s könnyedén hátrányba kerülhetünk a többiekkel szemben.
Erre szerencsére egyre többen jönnek rá, s ma már csak elvétve találunk olyanokat akik nem használnak statisztikai programokat. Bár meg kell jegyeznünk, hogy az a 9% még mindig igen magas arány, hiszen gyakorlatilag ingyenes eszközök tömkelege vár arra, hogy kihasználjuk az általuk kínált lehetőségeket.
Melyik statisztikai programot használják?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
Ha pedig a statisztikai programokat használókat vesszük górcső alá, akkor az eredmények egyértelműnek mutatkoznak. A Google Analytics gyakorlatilag mindent visz. A tavalyi felméréshez képest is 7%-al nőtt az előnye, így gyakorlatilag abszolút egyeduralkodónak számít. Ez persze nem meglepő, hiszen mindent tud, amit egy ilyen programtól el lehet várni. Ráadásul mindezt ingyen.
Hogyan viszonyulnak az újdonságokhoz?
Az elektronikus kereskedelem, illetve az internet töretlen fejlődésének köszönhetően egyre több újdonság lát napvilágot. Új trendek vannak kibontakozóban, gondoljunk csak az okostelefonok elterjedésére, vagy a Facebook sikerére. Egyre több olyan vívmány lát napvilágot, amely előbb vagy utóbb ki fog hatni a hazai webáruházak mindennapjaira is.
Mennyire követi nyomon a változásokat?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A válaszok alapján bizakodásra adhat okot, hogy a válaszadók közel 60%-a rendszeresen tájékozódik az újdonságokat illetően. Ám ha némileg megfordítjuk a dolgot, és abból a szemszögből vizsgáljuk a kérdést, hogy a tájékozottság nem feltétlenül jelenti azt, hogy változtatásokat is eszközölnek a trendeknek megfelelően, akkor ez az arány már nem mondható ideálisnak. Az a 40% aki csupán elvétve, vagy még úgyse informálódik a változásokról vélhetően semmit sem fog ezeknek a trendeknek a hatására tenni. Így valószínűleg a jövőben ők lesznek azok, akik a stagnáló webáruházak között szerepelnek majd a jövő évi felmérésben.
Hogyan viszonyulnak az újdonságokhoz?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A 2 új területet elnézve a Facebook alapú webáruházról hallottak a legtöbben, és ezt is tervezik a legtöbben megvalósítani a közeljövőben. Ez azért érthető annak tudatában, hogy manapság a csapból is ez a közösségi oldal folyik.
Ami még fontos ennél a kérdésnél, hogy elég nagy arány mutatkozik aközött, hogy valaki hallott egy újdonságról, illetve tervezi-e annak megvalósítását. Ez alapján a válaszadók kis része mondható csak proaktívnak.
Mi a helyzet a közösségi vásárlásokkal? Van ok a félelemre?
A közösségi vásárlás kis túlzással az elkövetkezendő évek sötét lova lehet. A szakemberek egy része az e-kereskedelem komoly átalakulásáról beszél ennek kapcsán, mások azonban óva intenek az ilyen jellegű kijelentésektől. Azok számára akik nem lennének tisztába a fogalom jelentésével megemlítünk pár weboldalt: bonuszbrigad.hu, kuponvilag.hu, egyutt.hu.
Mennyire tartják konkurenciának a közösségi vásárlást?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A válaszok alapján azt lehet mondani, hogy több mint 60% nem tart a közösségi vásárlásoktól, azokat egyáltalán nem tekinti konkurenciának. Természetesen ebben közre játszhat az is, hogy egy viszonylag új területről beszélünk - amelyről bár a válaszadók 88%-a már hallott - az még nem fejtett ki komoly hatást a hazai elektronikus kereskedelemre.
Ki miben szeretne fejlődni?
Akad-e olyan terület a webáruházak világában, amelyről a tulajdonosok úgy gondolják, hiányt szenvednek az ahhoz kapcsolódó információban.
Milyen képzésre lenne szüksége a közeljövőben?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
A kapott válaszok alapján úgyis mondhatnánk, hogy a "legmenőbb" témák mindenképpen a marketing - mely talán stabil szereplő lehetne minden ilyen jellegű kérdés esetén - illetve a közösségi média, mely az utóbbi években robbant be a köztudatba, s talán ezekben az években éli virágkorát.
Egy kérdés, ami mindenkit foglalkoztat?
Ez nem más, minthogy melyek a legjobb területek a webáruházak között? Melyek azok a piaci szegmensek, amelyek manapság a legjobban "mennek", illetve ahol kevésbé szerencsés egy új webáruházat elindítani.
Melyek a legjobb területek?

Forrás: Nagy Webáruház Felmérés: WebShop-Experts, árukereső.hu
Pusztán a konverziós rátákból nem lehet tökéletesen összehasonlítani a piac több területét. Azonban jó támpontot adhat azoknak, akik új webáruház indításán törik a fejüket, hogy melyek azok a területek amelyekben több potenciál van.
A válaszok alapján azt mondhatjuk, hogy a kisebb, egyszerűbb termékek (ékszerek, kozmetikai termékek, könyvek) esetén lesz a legtöbb vásárló adott számú látogatóból. Míg a komplexebb, nagyobb és drágább termékeket árusító áruházaknál alacsonyabb a konverziós ráta.
Az alkoholos italok piaca némileg telítettnek tűnhet, ám itt vélhetően az adatok torzultak, s emiatt tűnhet a kelleténél gyengébbnek ez a szektor.
Emellett már tapasztalatból is tudjuk, hogy a számítástechnikai dolgok, mobiltelefonok piaca már viszonylag telített, ezek esetén az új belépőknek alacsony konverziós rátával kell számolniuk.
Összegzés
Az idei felmérésből több tanulság is leszűrhető. Legelőször is az, hogy megéri fejleszteni, illetve ehhez kapcsolódóan megéri tájékozódni is. Egyértelmű összefüggés mutatkozott ugyanis aközött, hogy valaki milyen mértékben fejlesztette webáruházát és, hogy milyen mértékű növekedést ért el az előző évhez képest.
Örömteli hír továbbá, hogy egyre többen mérik a konverziós rátájukat, mely összességében a tavalyi évhez képest növekedést mutat. Csakúgy, mint az átlagos tranzakciós költség és a látogatottság is, mely szintén bizakodásra ad okot a jövőre nézve.
Emellett azt is megtudhattuk, hogy a különböző marketing eszközök összehasonlításakor nem mindig a hatékonyság a döntő tényező. Az esetek többségében ugyanis még mindig a költséghatékonyság a legfontosabb szempont a választásnál.
Arra is választ kaptunk, hogy a konverziós ráták alapján mely piaci szegmensek teljesítenek legjobban.
(A felmérést a WebShop-Experts készítette az arukereso.hu. együttműködésével
2011. június 3. és 18. között 381 webáruház részvételével)
(BrandTrend)
vissza